2012. január 22., vasárnap

» Egyházi törvények helyes értelmezése

18:38 | Római Kúria | Kánonjog | vatikanifigyelo | 0 komment

Amikor a pápa kihallgatáson fogadja a Rota Romana Bíróság bíráit és munkatársait, a bírósági éved megnyitása alkalmával, beszédében mindig az egész Egyház számára jelentőséggel bíró üzeneteket fogalmaz meg. Iránymutatással szolgál az egyházi igazságszolgáltatás számára, és jogfilozófiai kérdésekben is kifejti tanítását. Ezek a beszédek, amint arra a pápa ezúttal is nyomatékosan emlékeztetett, kötelező erővel bírnak.

Az idei Rota-beszédben XVI. Benedek az egyházi törvény értelmezésének kérdését taglalta. Két téves hozzáállás elítélése mellett természetesen kifejtette azt is, mi a helyes út, amit tehát követni kell (a Vatikáni Rádió ismertetője itt olvasható).

Az egyik szélsőséges hozzáállás az egyházi törvényekhez a jogszabály betűjének szolgai követésében áll. Ez a manapság a világi jogban uralkodó jogpozitivista felfogás: az a törvény, amit az illetékes törvényhozó a megfelelő formában törvényként kihirdet. Esetünkben a kánonjogi kódex és egyéb pápai dokumentumok. Ez azonban teljesen elszakad az Egyház valóságától, megfeledkezik arról, ami mégiscsak a legfontosabb: a természetjogról és a tételes isteni jogról (vagyis az Isten által adott törvényeket írásba foglaló egyházi tanításról, ami nem mind a kánonjogi kódexben található meg).

A másik téves és szélsőséges felfogás pedig mindenféle „pasztorális” ürüggyel kifacsarja, vagy egyszerűen megkerüli az egyházi jogszabályokat. Vagyis: nem az a lényeg, mit akart a törvényhozó, s mit tartalmaz a jogszabály, hanem az, hogyan lehet a szabályokat úgy értelmezni, hogy azok a saját elképzeléseinket és az általunk kigondolt megoldásokat igazolják, mert vélt „lelkipásztori szempontok” így diktálnák. Ez is olyan, mint a jogpozitivista megközelítés, mondja a Szentatya, csak ellenkező előjellel: a törvény betűje helyett az önkényes értelmezéshez ragaszkodik.

Ezekkel szemben a helyes felfogás az, ami nemcsak a törvényességet de az igazságosságot is biztosítja. A pápa visszatérően hangoztatja a nem hívők előtt is – legutóbb a német parlamentben – hogy az igazi jog nem szakadhat el az igazságosságtól. Még inkább igaz ez Egyházra: a kánonjog esetében végképp nem válhat külön a törvényesség és az igazságosság. Hiszen az Egyházban minden kérdésnek, még a tisztán egyházi törvények által szabályozott kérdéseknek is van valami isteni jogi, hittani alapja.

Az egyházi törvény valódi értelmének megértéséhez tehát figyelembe kell venni, mi is az, amit szabályozni kíván, mindenekelőtt azt kell megérteni, miről is szól maga az Egyház léte és élete.

XVI. Benedek a mostani beszédben külön kijelentette, hogy a kánonjogra is érvényes a „folytonosság és reform hermeneutikája”, akárcsak a II. Vatikáni Zsinat tanítására. Vagyis az egyházi törvények értelmezéséhez az egyházi hagyomány egészét figyelembe kell venni, s a jogszabályt az „Egyházban kell értelmezni”, vagyis az Egyház sajátos céljának és természetének megfelelően. Ahogy a pápa mondta: egyházias érzülettel.

Végül a pápa két fontos figyelmeztetést intézett a kánonjog művelőihez. Egyrészt engedelmesen, becsülettel és odaadással kell fogadni az Egyház törvényeit, és azonosulni kell velük, legyen szó akár az illetékes főpásztorok rendelkezéseiről, akár – s még inkább – a pápa által hozott jogszabályokról, illetve a vonatkozó pápai tanításról. Másrészt pedig – főként az egyházi bíróságoknak – munkájuk során alkalmazniuk kell az egységes jogértelmezést biztosító, amúgy kötelező erejű jogi eszközöket: a vonatkozó pápai tanítást (különösen a mostanihoz hasonló Rota-beszédeket), továbbá magának a Rota Romanának a jogalkalmazási gyakorlatát, valamint a Római Kúria többi dikasztériuma által kiadott jogszabályokat és nyilatkozatokat.

Kicsit olyan, mintha arra figyelmeztetne, hogy a „Roma locuta causa finita” ősi alapelve továbbra is érvényes.

Érdemes megemlíteni, hogy a Rota Romana tavaly újabb kompetenciákat kapott a Qaerit semper motu proprio alapján. Mindeddig tevékenységének túlnyomó többségét a házassági semmisségi perek képezték. Mostantól ezek mellett ítélkezni fog a megkötött de el nem hált házasságok ügyeiben, valamint az egyházi renddel kapcsolatos semmisségi ügyekben is (érvénytelen papszentelés). Ez a két kategória eddig az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció illetékességébe tartozott, lévén hogy szentségekkel kapcsolatos kérdéseket érint. XVI. Benedek a Qaerit semperrel egyfajta „profiltisztítást” hajtott végre ennél a kongregációnál, hogy legfőbb feladatára, a liturgia előmozdítására tudjon összpontosítani.

2012. január 6., péntek

» A negyedik konzisztórium

Huszonkét új bíboros, köztük 18 választókorú – tehát 80 év alatti – kinevezését jelentette be XVI. Benedek a vízkereszti Úrangyala-imádság végén. Jelenleg a 192 bíborosból 108 választókorú, így a februári konzisztóriummal – hacsak rövid időre is – 126-ra emelkedik létszámuk, vagyis a Szentatya túllép a 120 fős „törvényes limiten” – ami persze jogában áll. Figyelembe kell venni azonban, hogy még az idén további 11 bíboros lépi át a 80 éves választói korhatárt.

A mostani konzisztóriummal az olasz bíborosok létszáma egy esetleges konklávé létszámának negyedét tenné ki, az őket követő legnépesebb nemzeti csoport az amerikai, összesen 18 kardinálissal. Noha minden országban kiemelt figyelemmel követik a bíborosi kalapok földrajzi elosztását, valójában a kinevezések nem a katolikusok létszámának aránya alapján történnek, ez utóbbi szempont csak második helyen játszhat szerepet. Ezért nem hordoz különösebb üzenetet, hogy a mostani alkalommal például nem lesz afrikai a kinevezettek között. A bíborosi kinevezések nagy része „hivatalból” történik: a Római Kúria dikasztériumainak vezetői szinte automatikusan (a pápai tanácsok elnökei nem feltétlenül), illetve a fontosabb egyházmegyék főpásztorai az első adandó alkalommal bekerülnek a Szent Kollégiumba.

A mostani lista ezért nem sok meglepetést tartalmaz: az elmúlt hónapokban a vatikáni kongregációk és hivatalok élén több olyan személyi változás történt, ami miatt az új bíborosok nagy része a Kúriából kerül ki.

Ilyen az olasz Fernando Filoni (Népek Evangelizálása Kongregáció prefektusa) és a brazil João Braz De Aviz (Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregáció prefektusa), a két fontos szentszéki gazdasági tárcát vezető Domenico Calcagno (Apostoli Szék Vagyonkezelőségének elnöke) és Giuseppe Versaldi (Szentszék Gazdasági Ügyei Prefektúrájának elnöke), továbbá Giuseppe Bertello vatikánvárosi kormányzó (Vatikánvárosi Pápai Bizottság és Kormányzóság elnöke, amolyan „főpolgármester”), az amerikai Edwin F. O’Brien (Szent Sír Lovagrend nagymestere), a spanyol Santos Abril y Castelló, a S. Maria Maggiore-bazilika archipresbiterje, vagy éppen az alig egy nappal a mostani bejelentés előtt kinevezett új, portugál származású főpenitenciárius, Manuel Monteiro de Castro.

Nem számít automatikusnak a két pápai tanácsi elnök bíborosi méltóságra emelése: Francesco Coccopalmerio (Törvényszövegek Pápai Tanácsa) már két konzisztóriumot „kihagyott”, Antonio Maria Veglió (Migránsok és Útonlevők Pápai Tanácsa) viszont csak a legutóbbit – ráadásul az ő neve nem is szerepelt azok között, akiket az elemzők most esélyesnek tartottak. Várnia kell még viszont a bíborosi kalapra Salvatore Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének, akire pedig az idén induló Hit Éve és az októberi püspöki szinódus kapcsán központi szerep vár a Kúriában.

Az egyházmegyés főpásztorok esetében ezúttal is érvényesült az íratlan szabály, hogy egy székhelynek egyszerre csak egy választókorú bíborosa lehet, így ahol a nyugalmazott érsek még 80 év alatti, az utódnak várnia kell. Ez alól kivételt – ezúttal – Giuseppe Betori firenzei érsek képez, aki korábban az olasz püspöki konferencia főtitkára volt, s elődje, Ennio Antonelli bíboros a Pápai Családtanács elnöke. Dominik Duka prágai, Timothy Dolan New York-i és John Tong Hon Hong Kong-i érsek azért kerülhetett mégis a listára, mert elődjük a közeli hónapokban lépi át a 80-at.

Két ún. sajátjogú egyház vezetője is megkapja a bíborosi kalapot: az indiai George Alencherry ernakulam-angamalyi szír-malabár rítusú nagyérsek, valamint Lucian Mureşan fogaras-gyulafehérvári román görögkatolikus nagyérsek. Ez utóbbi már betöltötte a 80-at, így kinevezése részben az általa vezetett egyház megbecsülését, részben saját „életműve”elismerését jelenti (a román görögkatolikus egyházat XVI. Benedek emelte a nagyobb önállósággal járó nagyérseki rangra 2005-ben). A keleti rítusú egyházak vezetői azért kapnak kinevezést a Bíborosi Kollégiumba (ami pedig eredetileg a „római”, tehát latin rítusú klérus intézménye), hogy az egyetemes Egyház sokszínűségét és egységét képviseljék a pápa legszorosabb tanácsadói körében.

A konzisztóriumok alkalmával többnyire a 80. évüket már betöltött bíborosok jelentik az igazi meglepetést, akik mintegy „életműdíjként” kapják az elismerést, hivatali kötöttségek nélkül, így esetükben érvényesül legjobban a pápa személyes választása.

Ezúttal három jeles teológust tüntet ki a Szentatya, akik közül a máltai ágostonrendi Prosper Grech és a német jezsuita Karl Becker sokáig munkatársai voltak a Hittani Kongregáció konzultoraként. A Gregoriana Egyetem dogmatika professzora, P. Becker szakértelmét Ratzinger bíboros mindig is nagyra becsülte, többek között részt vett a katolikus-evangélikus Közös Nyilatkozat a Megigazulásról szerkesztésében, vagy legutóbb a Szt. X. Piusz Papi Testvériséggel folytatott teológiai párbeszédben. Grech atya biblikus teológus, a hermeneutika és a patrisztika jeles szakértője, s egyben a történelem második máltai származású bíborosa lesz. A harmadik új bíboros teológus Julien Ries, a Louvain-i Katolikus Egyetem volt professzora, a vallásantropológia atyjának számít, s mint ilyen a vallás társadalmi szerepének tanulmányozója (Szentatyánk egyik kedves témája).

A februári lesz XVI. Benedek pápaságának negyedik konzisztóriuma, s 84-re emelkedik az általa kinevezett bíborosok száma. Akik közül összesen 63-an vehetnének részt egy esetleges konklávén, vagyis a következő pápa megválasztásakor minden bizonnyal már jelenlegi Szentatyánk bíborosai alkotják majd a többséget (mégha nem is az első körökben szükséges kétharmadot).

Az új bíborosok életrajza angolul és olaszul.

2011. december 31., szombat

» Keresztény nemzedékek bölcsessége: Te Deum

A pápa szilveszter estéje ünnepi hálaadással telt a Szent Péter-bazilikában, Szűz Mária Istenanyasága ünnepének első vesperása keretében.

A szertartás után a Szentatya szokás szerint kikocsizott a térre, hogy röviden imádkozzon a hatalmas betlehem előtt. A Pápai Svájci Gárda zenekara közben karácsonyi énekeket adott elő.

Részlet XVI. Benedek szilveszteri homíliájából (VF-fordítás):

„Te Deum laudamus! Téged, Isten, dicsérünk! Az Egyház javasolja, hogy ne fejezzük be az évet anélkül, hogy köszönetet mondanánk Istennek jótéteményeiért. Istenben kell véget érnie a mi utolsó óránknak, s az idő és a történelem utolsó órájának. Ha megfeledkezünk életünk ezen végső céljáról a semmibe hullunk, az értelmetlen életbe. Az Egyház ezért adja ajkunkra a Te Deum ősi himnuszát. Számos keresztény nemzedék bölcsességével telített himnusz ez, akik szükségét érezték, hogy magasba emeljék szívüket annak tudatában, hogy mindannyian Isten irgalommal teli kezeiben vagyunk.”

2011. december 29., csütörtök

» A Szent Péter-bazilika betleheme

7:48 | Érdekesség | vatikanifigyelo | 0 komment

A karácsonyi időben nemcsak kint a téren, de bent a Szent Péter-bazilikában is található egy hatalmas betlehem. Első alkalommal 1985-ben állították fel, s a bazilika karbantartói, a „sanpietrinók” gondozzák.

A bazilika baloldali második mellékkápolnáját foglalja el (Szent X. Piusz oltára). Központi szobrait egy oberammergaui fafaragó adományozta II. János Pálnak.

Az idők során jellegzetes olasz betlehemmé fejlődött további szobrokkal, épületekkel. Érdekessége, hogy igazi patak csobog benne, amely egy vízimalom kerekét hajtja. Sőt, az idén, a nap meghatározott óráiban még havazik is benne.

A Kisjézus szobrát maga a Szentatya viszi körmenetben a betlehemhez a karácsony éjjeli szentmise végén. (A Kisjézus ünnepélyes elhelyezése a templomi betlehemben másutt is könnyen megvalósítható szép eleme lehetne az éjjeli szentmisének.)

2011. december 28., szerda

» Karácsonyfa a Szent Péter téren

7:41 | Érdekesség | vatikanifigyelo | 0 komment

Az idei hatalmas karácsonyfát – melyet szintén II. János Pál kezdeményezésére állítanak minden évben – az idén Ukrajna adományozta a Szentatyának. A 30 méteres, 61 éves vörösfenyő Kárpátaljáról érkezett, az ungvári görögkatolikus egyházmegye területéről.

Színes égők, a pápai színeket idéző arany és ezüst üveggömbök díszítik, valamint fából faragott jellegzetes ukrajnai karácsonyfa-díszek.

Felavatására december 16-án került sor (Olaszországban már Advent során felállítják a karácsonyfákat) ukrajnai latin, illetve görög szertartású katolikus, valamint ortodox egyházi hatóságok jelenlétében. A Szentatya nem vett részt az ünnepségen, de különkihallgatáson fogadta a delegációt.

A hozzájuk intézett beszédében emlékeztetett:

„A fenyőfa, mely Krisztus Születésének jelentőségteljes szimbóluma, mert örökzöld ágaival az élet fennmaradására utal, egyúttal hazátok népi vallásosságát és kultúrátok keresztény gyökereit is jelzi. (…)

A Karácsony keresztény ünnep, és jelképei kiemelten utalnak Jézus megtestesülésének és születésének nagy titkára, amit a liturgia folytonosan felidéz. A világegyetem Teremtője gyermekké lett, s eljött közénk, hogy társunk legyen az úton. Kicsinnyé lett, hogy belépve az ember szívébe megújítsa őt szeretetével.”

2011. december 27., kedd

» Betlehem a Szent Péter téren

12:36 | Érdekesség | Történelem | vatikanifigyelo | 0 komment

A Szent Péter téri betlehem állításának hagyománya 1982-re nyúlik vissza, II. János Pál kezdeményezésére. Az idei, sorban a harmincadik óriásbetlehem Szűz Mária életének egyes jeleneteit eleveníti meg: a Vatikánvárosi Kormányzóság technikusai a boldog pápa Mária-tiszteletének kívántak adózni vele.

A központban a betlehemi barlang-istálló áll, benne a fából faragott hatalmas történelmi alakokkal, amiket még 1842-ben Pallotti Szt. Vince alkalmazott először a Sant’Andrea della Valle templomban. Mária, József, a Kisjézus és a Háromkirályok hatalmas szobrait Alessandro Torlonia herceg megbízására faragták.

A tér közepén, az obeliszk mellett álló betlehem-építmény túloldalán kisebb épületek sorakoznak: egyikük ablakán betekintve az angyali üdvözlet jelenete tűnik fel.

A barlang mellett jobbra látható annak jelenete, amikor Szűz Mária felkeresi Erzsébetet.

A főjelenet baloldalán pedig Jézus bemutatásának történetét ábrázolták a jeruzsálemi templomot idéző épületben.

A hatalmas épület-együttes heteken át épült, és egészen február 2-ig, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig lesz látható. December 24-én késő délután avatták fel karácsonyi dalok kíséretében. A Szentatya dolgozószobája ablakából nézte, kezében égő gyertyával. December 31-én este, a Te Deumot követően majd kikocsizik a térre, hogy imádkozzon a betlehemnél – mintegy belépve a jelenetbe letérdel a Kisjézus jászla előtt.

2011. december 25., vasárnap

» Hogyan lett Karácsony a fontosabb ünneppé? – XVI. Benedek éjjeli szentbeszéde

23:53 | XVI. Benedek | Hit és tanítás | vatikanifigyelo | 2 komment

A keresztény hit tartalma szerint, s liturgikus értelemben is a Húsvét a legfontosabb ünnep. Mégis mára a Karácsony mintegy „társadalmilag” fontosabbá nőtte ki magát mint a meghittség és „a szeretet ünnepe”. XVI. Benedek Karácsony éjjeli szentbeszédéből többek között azt is megtudhatjuk, miért alakulhatott ez így.

Amikor Szent Ferenc Greccióban megjelenítette a születéstörténetet, az első élő betlehemet, kézzel foghatóan megtapasztalhatta Isten alázatosságát, aki gondozásra és szeretetre szoruló kisgyermekké lett. A betlehemi Születés-templom alacsony bejárati kapuja jól példázza ezt az alázatot: nekünk is lélekben lehajtott fővel kell átlépnünk a hit kapuját, hogy találkozhassunk Istennel.

Ehhez képest a pápa beszédének lényegét a magyar híradások többsége hozzávetőleg abban vélte megragadni, hogy a pápa „az ünnepet elhomályosító fogyasztási láz ellen szólalt fel”, illetve hogy „a mai embernek el kell szakadnia mindattól, ami ’anyagi, mérhető és kézzel fogható’”…

Íme XVI. Benedek szentbeszédének két vonatkozó részlete:

„Amikor 1223-ban Assisi Ferenc Greccióban a Karácsonyt egy ökörrel és egy szamárral, s egy szalmával teli jászollal ünnepelte meg, a Karácsony titkának új dimenziója vált láthatóvá. Assisi Ferenc Karácsonyt – minden más ünnepnél inkább – ’az ünnepek ünnepének’ nevezte, és ’kimondhatatlan buzgalommal’ ünnepelte (Celanói Tamás, Vita Secunda, 199). Nagy áhítattal csókolgatta a Kisjézus képmását, s gyermek módjára édes szavakat gügyögött, amint azt Celanói Tamás elmeséli (u.o.). Az ókori Egyház számára az ünnepek ünnepe a Húsvét volt: feltámadásával Krisztus ledöntötte a halál kapuját s így radikálisan megváltoztatta a világot: az ember számára magában Istenben teremtett helyet.

Nos, Ferenc nem kívánta az ünnepek ezen objektív rangsorát, a hit belső szerkezetét megváltoztatni, amelynek középpontja a húsvéti titok. Azonban általa, s az ő hite révén valami új történt: Ferenc teljesen új mélységében fedezte fel Jézus emberségét. Istennek ez az ember-léte abban a pillanatban vált számára leginkább evidenssé, amikor Isten Fiát, aki Szűz Máriától született, pólyába takarták és egy jászolba fektették. A feltámadás feltételezi a megtestesülést. Isten Fia mint gyermek, mint valódi emberfia – ez mélységesen megérintette Assisi Szentjének szívét, a hitet szeretetté alakítva. ’Megmutatkozott előttünk Isten jósága és emberek iránti szeretete’: Szent Pál ezen mondta teljesen új mélységet nyert így. A betlehemi istállóban fekvő gyermekben úgymond meg lehet érinteni az Istent, meg lehet simogatni Őt. Így hát az egyházi év egy második súlypontot nyert ezzel az ünneppel, ami mindenekelőtt a szív ünnepe. Mindebben nincsen semmi szentimentalizmus. Éppen Jézus emberi valóságának új megtapasztalásában mutatkozik meg a hit nagy titka.

Ferenc szerette Jézust, a gyermeket, mert ebben a gyermek-létben világossá vált előtte Isten alázatossága. Isten szegénnyé lett. Fia az istálló szegénységében született meg. A gyermek Jézusban Isten függővé tette magát, akinek emberek szeretetére van szüksége, s a szeretetüket – a miénket – kéri.

Mára Karácsony az üzletek ünnepévé lett, a vakító csillogás elrejti Isten alázatának titkát, ami pedig alázatra és egyszerűségre int minket. Kérjük az Urat, hogy segítsen tekintetünkkel áthatolni korunk villódzó kirakatain, hogy mögöttük megleljük a betlehemi istállóban fekvő Kisdedet, s így felfedezzük az igazi örömöt, s az igazi fényt.

A jászol fölött, ahol az ökör és a szamár volt, Ferenc szentmisét mondatott (vö. Celanói Tamás, Vita Prima, 85). Később a jászol fölé oltárt építettek, hogy ahol valamikor az állatok a szénát ették, ott azontúl testük és lelkük egészségére az emberek vegyék az ártatlan és érintetlen Báránynak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak testét, amint azt Celánói Tamás elbeszéli (vö. Celanói Tamás, Vita Prima, 87). A grecciói szent éjben Ferenc, mint diakónus, csengő hangján személyesen énekelte a karácsonyi evangéliumot. A testvérek ragyogó karácsonyi énekeinek köszönhetően az egész szertartás egyetlen örömujjongásnak tűnt (vö. Celanói Tamás, Vita Prima, 85-86). Az Isten alázatosságával való találkozás változott örömmé: az ő jósága adja az igazi ünnepet.”

(…)

„Ha meg akarjuk találni a gyermek képében megjelent Istent, le kell szállnunk ’felvilágosult’ értelmünk magas lováról. Le kell vetkőznünk hamis bizonyosságainkat, szellemi kevélységünket, ami megakadályozza, hogy megérezzük Isten közelségét. Szent Ferenc belső útját kell követnünk – azt az utat, ami a szívet látni képessé tevő külső és belső egyszerűség felé vezet. Meg kell hajolnunk, lelki értelemben úgymond gyalog kell mennünk, hogy beléphessünk a hit kapuján és találkozhassunk Istennel, aki különbözik előítéleteinktől és véleményeinktől: ő az újszülött kisgyermek alázatában megbúvó Isten. Ünnepeljük így e Szent Éj liturgiáját, s mondjunk le arról, hogy az anyagira, a mérhetőre és a kézzelfoghatóra összpontosítunk. Engedjük, hogy egyszerűvé tegyen bennünket az Isten, aki az egyszerűvé lett szív előtt mutatkozik meg.”

(VF-fordítás)

Kép: Greccio: „a jászol fölé oltárt építettek”

2011. december 24., szombat

» Közénk jött, hogy társunk legyen

17:47 | Aktualitás | vatikanifigyelo | 0 komment

„A világegyetem Teremtője gyermekké lett,

s közénk jött, hogy társunk legyen az úton.

Kicsinnyé lett, hogy belépve az ember szívébe megújítsa őt szeretetével.”

(XVI. Benedek a Szt. Péter téren felállított,
kárpátaljai eredetű karácsonyfa avatásakor, 2011.12.16.)

2011. december 4., vasárnap

» A mai Úrangyala-beszéd

23:05 | Szemle | Aktualitás | vatikanifigyelo | 0 komment

A Szentatya mai Úrangyala-beszéde, és azt követő üzenete is olvasható teljes fordításban az "Úrangyala - XVI. Benedek vasárnapi beszédei" blogon:

Advent II. vasárnapja – Karácsonyra készülvén szálljunk magunkba és vizsgáljuk felül életünket

2011. november 27., vasárnap

» XVI. Benedek Úrangyala-beszédei – új blog

Minden vasárnap és jelesebb egyházi ünnepen a Szentatya délben kiáll vatikáni dolgozószobája ablakába és rövid szentbeszédet mond a Szent Péter téren gyülekező zarándokoknak. Az Angelus Domini (Úrangyala) – illetve húsvéti időben a Regina Caeli (Mennyek királyné asszonya) – kezdetű imádság közös elmondása után áldását adja, majd több nyelven köszönti az összegyűlteket. Előfordul, hogy valamely fontosabb aktuális egyházi, vagy világi eseményre, hírre is reflektál ilyenkor. Amikor a téren délelőtt pápai mise van, a Szentatya nem a dolgozószobája ablakában, hanem a bazilika előtti oltárnál végzi az imádságot.

Az Úrangyala akkor sem marad el, ha a pápa Rómán kívül tartózkodik. Olaszországi, vagy nemzetközi utazásai során a vasárnap déli szentmise zárásaként imádkozza el, s ugyanúgy hozzáfűz egy külön üzenetet, mint amikor a Vatikánban tartózkodik. Nyári szabadsága idején Castel Gandolfóban, a pápai nyaralókastély erkélyéről imádkozza az őt ott is felkereső zarándokokkal, s egyúttal élő video-összeköttetésben a Szent Péter téren összegyűltekkel.

A pápai Úrangyala-imát élőben közvetíti több televíziós csatorna és rádióadó (köztük természetesen a Vatikáni Rádió), szövege pedig szinte azonnal olvasható a Szentszék honlapján.

Az Úrangyala tehát a pápával való találkozás és közös imádság egy egyszerű, de fontos alkalma.

XVI. Benedek ilyenkor valóságos mini-homíliát mond: szól az aktuális egyházi ünnepről, magyarázza az aznapi szentírási olvasmányokat, illetve ezek alapján lelki útravalóval látja el a híveket. A vasárnapi szentbeszédnek éppen erről kell(ene) szólnia – a Szentatya nem tesz mást, mint személyes példájával jár elől.

Papoknak és egyszerű világi hívőknek tehát egyaránt épülésére szolgálnak XVI. Benedek Úrangyala-beszédei. Ennek elősegítését tűzi ki célul a Vatikáni Figyelő testvérblogja, az „Úrangyala – XVI. Benedek vasárnapi beszédei”, ami az új egyházi év kezdete alkalmából indult, Advent I. vasárnapján.

A blog az Úrangyala előtt elhangzó pápai beszéd magyar fordítását közli: nem tekinthető sem hivatalos, sem egyházilag jóváhagyott fordításnak, csupán segédeszközként szolgál.

2011. november 22., kedd

» Gantin bíboros emlékezete

Az egyik ok, amiért Beninre esett Szentatyánk választása második afrikai útja célpontjaként Bernardin Gantin bíboros emléke volt. Maga XVI. Benedek erősítette ezt meg a szokásos repülőfedélzeti interjú során, s a benini látogatás egyik megható mozzanata volt, amikor imádkozott régi barátja sírjánál.

Egyúttal felelevenítette megismerkedésük történetét is: Gantint 1977-ben, egy közös tanítványuk meghívása nyomán részt vett Ratzinger püspökké szentelésén Münchenben. A közös tanítvány nem mellesleg ma a Kultúra Pápai Tanácsának titkára: Mons. Barthélémy Adoukounou.

XVI. Benedeket személyes jó viszony fűzte Gantin bíboroshoz, akinek különösen is tisztelte okos bölcsességét és lényeglátását, sőt humorát is. Hosszú éveken át együtt dolgozott vele a Római Kúriában, ugyanis Gantin 1984-1998. között az egyik legfontosabb dikasztériumot, a Püspöki Kongregációt vezette. Közben 1993-ban a Bíborosi Kollégium dékánjává választották, ami tulajdonképpen a pápa utáni legmagasabb méltóság a katolikus egyházban (széküresedés idején egyfajta ideiglenes államfőként irányítja a Bíborosi Kollégium és a Vatikánvárosi Állam működését).

80. életéve betöltésekor, 2002-ben Bernardin Gantin bíboros lemondott dékáni tisztéről, ami pedig életre szóló megbízatás, tehát nem esik a 80. betöltött életév általános korlátja alá. Vissza kívánt ugyanis térni hazájába, Beninbe (2008. május 13-án egy párizsi kórházban érte őt a halál, ahová a benini kormány szállíttatta át utolsó napjaiban, hogy a lehető legjobb kezelésben részesüljön).

Nem nehéz e tettében a Gondviselés működését észrevenni: helyébe ugyanis az addigi dékán-helyettest, Joseph Ratzinger bíborost választották meg, akinek a dékáni pozíció kiemelkedő szerepet biztosított a 2005-ös széküresedés idején. Elég csak a II. János Pál temetésén, valamint a konklávét megnyitó szentmisén elmondott nagyhatású homíliáira gondolni.

Bernardin Gantin bíboros emlékezete Magyarországon is él. Leginkább talán a budapesti felső-krisztinavárosi plébánián, ahol mindmáig látható az ottani látogatását megörökítő fénykép. 1981. november 29-én vasárnap reggel ugyanis maga Gantin bíboros celebrálta a 9-órai diákmisét a felső-krisztinavárosi templomban Lékai László bíboros és Ijjas József kalocsai érsek társaságában. Francia nyelvű szentbeszédét Gál Ferenc teológiaprofesszor tolmácsolta. A misét követően a plébánia fiataljai adventi játékot mutattak be előtte, a meghatódott Gantin bíboros pedig megígérte, hogy elviszi a magyar gyerekek köszöntését a Szentatyának.

Ezt megelőzően Gantin, aki akkor még az Igazságosság és Béke Pápai Tanács és a Cor Unum Pápai Tanács elnöke volt, felkereste az épülő lelkigyakorlatos házat Leányfalun, valamint Farkasréten az új templomot és a XXIII. János Szeretetotthont.

Másik emlékezetes látogatására 1995-ben került sor, amikor a Püspöki Kongregáció prefektusaként október 25-én megáldotta a budapesti Tábori Püspökség székházát.

(Kép: Bernardin Gantin bíboros a felső-krisztinavárosi templomban, 1981., forrás: Felsőkrisztina, 2002. Te Deum)

2011. november 19., szombat

» Az ökumené feladatai és félreértése

A szeptemberi németországi pápalátogatás egyik központi mozzanata volt, amikor XVI. Benedek egy kiemelkedően szimbolikus helyszínen, az erfurti volt ágostonos kolostorban találkozott a németországi evangélikus egyház tanácsának képviselőivel, amit ökumenikus imádság követett az egykori kolostortemplomban.

Itt élt 1505-1511. között Luther Márton ágostonrendi szerzetesként, itt tanult teológiát, itt mutatta be első szentmiséjét. A helyszín tehát a „katolikus Luther” emlékét is őrzi valamiképpen. Éppen erre a „hely szellemére” kívánt építeni a Szentatya mindkét ottani beszédében, melyekben rámutatott az ökumenikus mozgalom valódi eredményeire, továbbá azokra a feladatokra, amelyeknek a keresztények közötti együttműködés középpontjában kell állniuk.

Az ökumené fő feladatai

A felekezeti szembenállás korának nagy tévedése az volt – mutatott rá Benedek pápa –, hogy a keresztények csak azt nézték, ami elválasztja őket, s nem fogták fel azt, ami minden megosztottság ellenére közös maradt bennük. Az utóbbi évtizedek nagy ökumenikus haladása éppen abban áll, hogy újra felfedezték a köztük fennálló alapvető közösséget, ami a Szentírásban és az ókeresztény hitvallásokban gyökerezik.

Nem szabadna, hogy meglepetést okozzon a Szentatya pozitív megközelítése: ökumenikus körökben ne a megosztottság és a szakadások miatt panaszkodjunk, hanem mindenekelőtt adjunk hálát Istennek az egység azon jeleiért, amelyeket Ő ad és tart meg a keresztények között. A pápa szerint a fennálló közösséget mindenekelőtt a közös imádságban lehet megélni, továbbá a keresztény ethosz melletti nyilvános kiállásban, és a Jézus Krisztus Istene melletti közös tanúságtételben.

Az ökumené két legfontosabb feladata, célja a pápa szerint, hogy a keresztények kölcsönösen segítsék egymást mind mélyebben és élőbben hinni, továbbá hogy közösen tanúságot tegyenek az élő Isten jelenlétéről, s ezáltal megadják a világnak azt a választ, amire szüksége van.

Ugyanis a legfőbb kihívás, amivel manapság a kereszténység szembesül, az a szekularizáció nyomása, „Isten hiánya” a társadalomban. Ennek ellenére nem a szekularizációnak tett engedmények révén, nem a hit felvizezése árán kell modernné válni – figyelmeztetett a pápa. A hitet természetesen manapság új módon kell átgondolni, és újra megélni annak érdekében, hogy az ne valami múltbeli dolog legyen, hanem a jelenhez tartozó valóság. Ugyanakkor „nem a hit felvizezése segít, hanem teljes értékű megélése a mában”, mert „nem a taktikák fognak megmenteni minket és a kereszténységet, hanem az új módon átgondolt és megélt hit, amelynek révén Krisztus, és Vele az élő Isten beléphet mai világunkba”.

S hogy mit ért a pápa ezen hit alatt? A keresztény hit alapja nem egy a világ keletkezésére vonatkozó filozófiai elmélet – figyelmeztetett –, mert Istennek arca van és beszélt hozzánk: „az ember Jézus Krisztusban egy lett közülünk, egyszerre valódi Isten és valódi ember”. Luther teljes lelkisége Krisztus-központú volt, Krisztus jelentette számára a Szentírás értelmezésének döntő kritériumát – emlékeztetett a pápa. Ennek megfelelően a mi életünknek és lelkiségünknek középpontjában is Krisztusnak kell állnia, s az iránta való szeretetnek, a vele való együttlétnek kell életünket irányítania.

A hit komolysága végső soron abban nyilvánul meg, ahogyan megéljük Isten Igéjét. Ez pedig a mai világban az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember iránti szolgálatban mutatkozik meg nagyon konkrét módon: „Isten ismerete nélkül az ember manipulálhatóvá válik. Az istenhitnek az ember iránti közös elkötelezettségben kell konkretizálódnia”. Amikor manapság „bizonytalanná váltak annak kritériumai, hogy mi is az ember, s az etika helyére a következmények mérlegelése lépett”, az ökumenikus tanúságtétel egyik konkrét területe a pápa szerint „az ember sérthetetlen méltóságának védelmezése, a fogamzástól a halálig, a preimplantációs diagnózis kérdéseitől az eutanáziáig”.

Az ökumenizmus politikai félreértése

A közös pontok hangsúlyozása után XVI. Benedek nem mulasztotta el, hogy tisztázzon egy alapvető félreértést is az ökumenizmussal kapcsolatban. Voltak ugyanis, mind evangélikus, mind katolikus részről, akik a pápa látogatásától azt várták, hogy az majd fontos előrelépést hoz az ökumenikus kapcsolatok terén, méghozzá katolikus részről teendő bizonyos engedmények révén. Ezen félreértés miatt történhetett, hogy némelyeknek aztán csalódást jelentett a pápalátogatás.

Az ökumenikus szertartáson XVI. Benedek egyértelműen fogalmazott ebben a kérdésben is: az ilyen elvárások „a hit és az ökumenizmus politikai félreértését jelentik”. Az államközi kapcsolatok működnek úgy – folytatta –, hogy az államfői látogatást megelőzően a felek képviselői leülnek tárgyalni, hogy az előnyök és hátrányok mérlegelésével mindkét fél számára előnyösnek tűnő kompromisszumra jussanak, s így aztán aláírhassanak egy megállapodást.

„Azonban a keresztények hite nem az előnyök és hátrányok mérlegelésén nyugszik. A saját magunk által készített hit értéktelen. A hit nem olyasvalami, amit mi találunk ki és letárgyalunk, hanem életünk alapja. Az egység nem az előnyök és hátrányok mérlegelése révén növekszik, hanem csakis azáltal, hogy gondolatban és életünkben mindinkább elmélyülünk a hitben.”

2011. november 8., kedd

» Magyarok a Szentszék intézményeiben

A Szentszék különböző intézményei, testületei a Római Pápát hivatottak segíteni legfőbb pásztori szolgálata ellátásában. Ebből a küldetésből valamiképpen az egész Egyház kiveszi a részét, többek között azon hívek – klerikusok és világiak – révén, akik különböző státusban „a Vatikánban” dolgoznak: tagjai, vagy tanácsadói a szentszéki dikasztériumoknak, különféle tanácsadó szerveknek. Közöttük természetesen magyarokat is találunk, jelenleg az alábbi megoszlásban.

A bíborosok egyik legfontosabb feladata a pápa munkájának segítése a Római Kúria hivatalaiban, legalábbis 80 éves korukig. Ennek megfelelően a két magyar bíboros közül Erdő Péter összesen hat szentszéki megbízatással rendelkezik. Tagja a Pápai Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Részlege Bíborosi és Püspöki Tanácsának, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációnak, valamint a Katolikus Nevelésügyi Kongregációnak. Emellett az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának, továbbá a Törvényszövegek Pápai Tanácsának és a Kultúra Pápai Tanácsának.

A szentszéki dikasztériumok tagjai közé megyéspüspököket is kinevez a pápa. Így találjuk Udvardy György pécsi püspököt a Kléruskongregációnál működő Nemzetközi Kateketikai Tanács tagjai sorában.

Bizonyos pápai tanácsoknak világiak is tagjai lehetnek, mert egyrészt tanácsadó testületekről van szó, tehát nem egyházkormányzati szervekről, másrészt az illetékességi terület éppenséggel világi szakértelmet kíván meg. Magyar részről a Világiak Pápai Tanácsának tagja Schanda Balázs jogászprofesszor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának dékánja, a Pápai Családtanácsé pedig egy házaspár: Gergely Attila és Júlia.

A Római Kúria hivatali apparátusában is dolgoznak magyarok. A Gyulafehérvári Főegyházmegyéből származó Mons. Kovács Gergely a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetője (capo ufficio), s emellett tagja a Kléruskongregáció diakónusi és papi kötelezettségek alóli felmentéseket vizsgáló különbizottságának, valamint kötelékvédő az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációnál működő, az el nem hált házasságok alóli felmentések ügyeivel foglalkozó különbizottságánál (ezek a kompetenciák nemrég átkerültek a Rota Romana bíróságához). Somorjai Ádám bencés atya pedig a Pápai Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Részlegének munkatársa.

A pápai diplomácia soraiban jelenleg három magyar pap teljesít szolgálatot. A váci egyházmegyés Mons. Pintér Gábor a manilai nunciatúra tanácsosa, a felvidéki származású, esztergom-budapesti egyházmegyés Forró József atya a jakartai nunciatúra, a székesfehérvári egyházmegyés Lengyel Ervin atya pedig a kameruni nunciatúra titkára.

A Szentszék egyik legfontosabb háttérintézményének számító Vatikáni Rádió magyar adásának felelős szerkesztője Vertse Márta.

A szentszéki hivatalok tanácsadói között találjuk Szentmártoni Mihály jezsuita atyát, aki a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja konzultora, valamint a Pápai Gergely Egyetem Lelkiségi Intézetének igazgatója. Továbbá Szabó Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kánonjogász professzorát, a Törvényszövegek Pápai Tanácsának konzultoraként.

A nemzetközi bizottságok, testületek soraiban is vannak magyarok. A Nemzetközi Kateketikai Tanácsban tag az Amerikában élő Ráday Ágnes nővér, a magyar alapítású Jézus Szíve Nővérek Társaságából. A Nemzetközi Teológiai Bizottságnak magyar tagja Mons. Ivancsó István, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola professzora, a Pápai Biblikus Bizottságé pedig Farkasfalvy Dénes ciszterci rendi apát. A Pápai Tudományos Akadémia egyetlen magyar származású tagja jelenleg a Kanadában élő Polányi János (John Charles Polányi) Nobel-díjas kémikus.

Az elmúlt évek újdonsága a magyar világiak megjelenése: Schanda és Szabó professzorok mellett a Gergely-házaspár. Ugyanakkor püspökeink közül lejárt szentszéki megbízatása (mely rendesen öt évre szól) Ternyák Csaba egri érseknek és Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi püspöknek. A magyar jelenlét további csökkenését hozta, hogy a közelmúltban elhunyt Mons. Tóth Giulio (Gyula), a Pápai Kápolna magyar származású klerikusa, Jáki Szaniszló bencés atya, a Pápai Tudományos Akadémia tagja, valamint Hajnal János festőművész, a Pantheon Melletti Virtuózok Tekintetes Pápai Szépművészeti és Irodalmi Akadémiája tiszteletbeli tagja.

2011. október 23., vasárnap

» Liszt Ferenc és IX. Piusz – egy sztár megtérése

Köztudott, hogy a 200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc élete második felében sok időt töltött Rómában, s jó kapcsolatban állt Boldog IX. Piusz pápával. Az is benne van a köztudatban, hogy a zeneszerző felvette az ún. kisebb egyházi rendeket is. Ez utóbbit sokan talán csak mozgalmas élete egyik extravagáns gesztusának vélik.

Pedig nyugodtan mondható, hogy esetében egy ünnepelt nemzetközi sztár megtéréséről volt szó. Ami ráadásul szorosan kapcsolódott a pápához és a Szentszékhez, méghozzá egy olyan korban, amikor a pápát és magát a katolikus Egyházat is heves támadások érték. Az 1860-as évekről van szó, amikor az olasz egység megvalósulásának – korántsem katolikus szellemiségtől áthatott – folyamata immár közvetlenül fenyegette a Pápai Államot.

Miközben egyesek kampányt indítottak Boldog IX. Piusz pápa ellen, ultrakonzervatívnak és a modernitás ellenfelének kiáltván ki őt (valójában nem a modernitást, hanem a modernizmust mint ideológiát ellenezte), az ünnepelt sztárzeneszerző a pápa tiszteletére írt himnuszt. A később a Krisztus oratóriumba integrált „Tu es Petrus” („Pio IX, Der Papsthymnus”) eredetileg éppúgy pápai himnuszként született, mint más híres kortárs zeneszerzők pápahimnuszai: elég Gioacchino Rossinira, vagy éppen Charles Gounod-ra gondolni – végül ez utóbbi műve vált a ma is hivatalos pápahimnusszá.

Liszt pápahimnusza eredetileg a „Dall’Alma Roma sommo Pastore” olasz himnusz megzenésítése volt, amit később orgonára is átírt Tu es Petrus címmel, IX. Piusz tiszteletére, amit Szt. Péter halálának 800. évfordulójának ünnepségein 1867-ben mutattak be. Az 1869-es „Inno a Maria Vergine” kórusmű szintén IX. Piusz tiszteletére készült.

Liszt 1861-ben érkezett Rómába, majd 1863-65. között a Monte Marión, az akkoriban még Rómán kívül fekvő domonkosrendi Rózsafüzér Királynője (Santa Maria del Rosario) kolostorban lakott. A mindössze három szerzetes lakta helyet a Vatikáni Titkos Levéltár prefektusa, Agostino Theiner ajánlotta neki. Több vallásos témájú zeneműve született e falak között, mint például a Krisztus oratórium.

Ugyancsak itt került sor talán legismertebb találkozására is IX. Piusszal 1863. július 11-én. Az őt cellájában felkereső pápának Liszt a hagyomány szerint a Szent Ferenc a madarakkal beszél című művét adta elő, majd Bellini Normájából a Casta diva áriát, amit a pápa el is énekelt. IX. Piusz ekkor egy gyűrűt adományozott Lisztnek, majd pár nappal később a Vatikánban fogadta őt és egy Madonnát ábrázoló kámeával ajándékozta meg.

Nagyrabecsülését a pápa hivatalosabb formában is kifejezésre juttatta, így lett Liszt Ferenc az egyik legtöbb pápai kitüntetéssel dicsekedhető magyarrá. IX. Piusz még 1859 augusztusában, az Esztergomi Mise (Missa Solennis) elismeréseképpen adományozta Lisztnek a Nagy Szent Gergely-rend tisztikeresztjét. 1864. március 21-én, a nagyheti péterfillér-gyűjtés alkalmával Liszt kifejezetten a pápa felkérésére adott jótékonysági hangversenyt a római Castro Pretorio laktanyában. Ennek hatalmas sikere is hozzájárult, hogy érdemei elismeréséül 1864. április 15-én a pápa az általa alapított Piusz-rend harmadosztályával (lovagkereszt) tüntette ki. Végül pedig később az ugyancsak IX. Piusz által újjáélesztett Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává (nagykeresztes lovag) lett.

IX. Piusz számára később is több alkalommal adott hangversenyt. 1864 júliusában például Castel Gandolfóban tartózkodott, s az ott nyaraló pápai udvar számára koncertezett. 1866. június 21-én a pápai magánkönyvtárban IX. Piusz koronázásának 20. évfordulója alkalmából adott hangversenyt, amit két évvel később is megismételt.

A Monte Mario magányát otthagyva, 1865 áprilisa és 1866 júniusa között Liszt a vatikáni Apostoli Palotában lakott, Mons. Gustav Hohenlohe lakosztályában, ahol ablaka a Szent Péter térre nyílt. Reggelente ministrált Hohenlohe-nak, majd teológiai tanulmányokat folytatott, előkészületként a kisebb egyházi rendek felvételére.

1865. április 25-én Liszt Mons. Hohenlohe-tól a magánkápolnájában felvette a tonzúrát, ami által klerikusi állapotba lépett. Aznap este rövid magánkihallgatáson fogadta őt a pápa. A kisebb egyházi rendeket – ostiarius, lector, exorcista, acolitus – 1865. július 30-án, ugyancsak Hohenlohe-tól vette fel, de immár Tivoliban, a Villa d’Este kápolnájában (később ugyanitt külön lakosztály állt rendelkezésére). Gustav Hohenlohe ebben az időben rangját tekintve pápai kamarás és trónálló volt, funkciói szerint pedig a Szent Péter-bazilika kanonokja és pápai titkos alamizsnás. IX. Piusz 1866-ban nevezte ki presbiter-bíborossá, majd 1879-ben lett albanói püspök-bíboros, ezért történhetett, hogy az ottani káptalannal kineveztette Lisztet tiszteletbeli albanói kanonokká.

Liszt római tartózkodásának egyik fontos emlékhelye a Monte Marión álló Rózsafüzér Királynője kolostor, amelynek homlokzatán éppen 100 évvel ezelőtt, a zeneszerző születésének első centenáriumán örökítették meg emléktáblával IX. Piusszal történt találkozását is.

A szabad szemmel alig olvasható olasz felirat a következő:

„A QUESTA ALTURA
DA CUI S’APRE TANTA VISIONE
DI BELLEZZA E DI STORIA
CHIESE TRANQUILLITÀ E SALUTE
FRANZ LISZT
E NELLE ARMONIE DEL LUOGO
TROVÒ SUBLIMI ACCORDI PEL CHRISTUS
--
NEL PRIMO CENTENARIO DELLA SUA NASCITA
22 OTTOBRE 1911
L’ASSOCIAZIONE PRO-MONTE MARIO
E L’UNIONE STORIA E ARTE
VOLLERO QUIVI PERPETUATO
IL RICORDO DEL SUO SOGGIORNO
DOVE IL PONTEFICE PIO IX SI RECÒ A VISITARLO
L’11 LUGLIO 1863”

(„E magaslaton – ahonnan a szépség és a történelem nagy látványa tárul fel – keresett Liszt Ferenc nyugalmat és egészséget, s a hely harmóniái közepette lelt magasztos hangzásokra a Christus-hoz. – Születése első centenáriumán, 1911. október 22-én, a Monte Marióért Egyesület és a Történelmi és Művészeti Unió itt kívánta megörökíteni tartózkodásának emlékét, ahol IX. Piusz pápa 1863. július 11-én felkereste őt.”)

Képek: Santa Maria del Rosario a Monte Mario – a templom homlokzata, baloldalt a Liszt-emléktáblával, a templom belülről, továbbá a kolostor oldalszárnya.

2011. október 18., kedd

» A hit kapuja mindig nyitva áll – XVI. Benedek „kisenciklikája” a hitről

18:57 | XVI. Benedek | Hit és tanítás | vatikanifigyelo | 0 komment

„A hit kapuja (vö. ApCsel 14,27), mely az Istennel való közösségre vezet, és lehetővé teszi, hogy belépjünk Egyházába, mindig nyitva áll előttünk. Akkor lehet átlépni küszöbét, ha Isten Igéjét hirdetik és a szív engedi, hogy átalakítsa a kegyelem.” E szavakkal kezdődik a Porta fidei motu proprio, amivel, illetve a benne meghirdetett Hit Évével XVI. Benedek a három legaktuálisabb egyházi kérdésre igyekszik választ adni: az új evangelizáció tartalmára, a II. Vatikáni Zsinat értelmezésére és az Egyház reformjára.

A Hit Évének a II. Vatikáni Zsinat 50. évfordulójára időzítése nem véletlen, amint azt a Szentatya részletesen ki is fejti a dokumentumban. A zsinat – Boldog II. János Pál szavai szerint – nagy kegyelem volt az Egyház számára a XX. században, s az Egyház Hagyományának keretében, helyesen értelmezett tanítása biztos iránytű marad ebben az évszázadban is. Mindehhez Szentatyánk hozzáteszi, hogy a zsinat szövegei, amennyiben a helyes értelmezés (hermeneutika) mentén olvassuk azokat, az Egyház mindig is szükséges megújulásának nagy erőforrásai lehetnek.

De nemcsak a zsinat félévszázados jubileumáról van szó, hanem egyúttal a Katolikus Egyház Katekizmusának 20. évfordulójáról is. A Katekizmus pedig a II. Vatikáni Zsinat egyik legfontosabb valódi gyümölcse – jelenti ki a pápa – s azt a hit tanításának biztos mércéjéül ismeri el az Egyház.

Ami az Egyház többek által szorgalmazott reformját illeti, XVI. Benedek nemrég, a német katolikus világiak előtt ismét világossá tette: „az Egyház igazi válsága a nyugati világban a hit válsága, ha nem jutunk el a hitben való megújulásra, akkor az egész strukturális reform hatástalan marad”. A Hit Éve így kapcsolódik az Egyház megújításához, amihez II. János Pál szerint éppen a Katekizmus nyújthat nagyon fontos támpontot.

Szentatyánk a Hit Éve egyik központi feladatául tehát a hit alapvető tartalmának újrafelfedezését és tanulmányozását írja elő, méghozzá a Katekizmusban foglaltak alapján, ami a II. Vatikáni Zsinat hiteles értelmezését jelenti. Egy másik hasznos forrás, amire a pápa felhívja a figyelmet Szent Ágoston tanítása: az ő írásai „napjainkban is páratlan kincset jelentenek és továbbra is számos istenkereső embernek teszik lehetővé, hogy megtalálják a helyes utat a hit kapujához”.

De mi is az a hit, aminek erősödését reméli Szentatyánk ezen év során? A Porta fidei szövegében többször is visszaköszön XVI. Benedek pápaságának egyik alapüzenete: a hit nem egy elvont elmélet, hanem a feltámadott, és az Egyházban élő Krisztussal való találkozás öröme és lelkesedése. Ami az Istentől kapott szeretet megtapasztalása folytán növekszik: „a hit ugyanis akkor növekszik, amikor a kapott szeretet megtapasztalásaként élik meg, s amikor kegyelem és öröm tapasztalataként adják tovább. (…) Csakis ha hiszünk növekszik és erősödik a hitünk. Nincs más lehetőség, hogy életünkkel kapcsolatban bizonyosságra tegyünk szert, mint hogy mindinkább belehelyezzük magunkat annak a szeretetnek a kezébe, amelyet mindig nagyobbnak tapasztalunk, mert Istentől ered.”

Hit és szeretet (caritas) szorosan összefügg, mondja a pápa. Szeretet nélkül a hit nem hoz gyümölcsöt, ugyanakkor hit nélkül a szeretet csupán egy kétségek között vergődő érzelem volna: a hit teszi lehetővé, hogy a szükséget szenvedő emberben felismerjük Krisztus képmását.

A hitnek természetes következménye a nyilvános tanúságtétel és szerepvállalás: „a keresztény soha nem gondolhatja úgy, hogy hinni magánügy”. A hit mindenkit arra kötelez, hogy élő jellé váljon: a feltámadott Krisztus jelen van a világban. A mai világnak pedig különösen „azok hiteles tanúságtételére van szüksége, akiknek eszét és szívét megvilágította Isten Igéje, s így képesek megnyitni mások eszét és szívét is az Isten és a soha véget nem érő igazi élet iránti vágyra”.

Noha a motu proprio mint forma inkább jogszabályok, rendelkezések kihirdetésére szolgál, mint tanítás kifejtésére, ez a mostani akár a hitről szóló kisebb enciklikának is tekinthető. A kifejtő, tanító első részt azonban ezúttal is az egész Egyház számára előírt rendelkezések követik: a Porta fideit nemcsak elolvasni és átelmélkedni kell, hanem végrehajtani. A részletes utasításokat egy későbbre ígért szentszéki dokumentum (Nota) fogja tartalmazni, azonban a pápa már most megjelöl néhány konkrét teendőt.

Felszólítja az egész világ püspökeit, csatlakozzanak Péter Utódjához, hogy „méltó és gyümölcsöző módon” ünnepeljék a Hit Évét. Intenzívebbé kell tenni a hit tartalmának megismerését és megismertetését – a pápa sugallja, hogy a Hitvallás szövegét ismét mindenkinek betéve kellene tudni – nyilvánosan meg kell vallani hitünket a székesegyházakban és templomokban, az otthonokban és a családokban, a szerzetesi és plébániai közösségekben, a régi és új egyházi közegekben, a hívők mind hitelesebbé váló életében. A hitet a maga teljességében kell megvallani, és intenzívebbé kell tenni megünneplését a liturgiában, különösen az Eucharisztiában.

„Újra felfedezni a megvallott, ünnepelt, megélt és átimádkozott hit tartalmát, valamint átgondolni magának a hitnek az aktusát: ez az a feladat, amit különösen is ebben az évben minden hívőnek magáévá kell tennie.”

2011. október 11., kedd

» Scola bíboros Milánóban tudatosítani kívánja a pápa tanításának jelentőségét

Angelo Scola bíboros szeptemberben hivatalba lépett mint Milánó érseke. A poszt nemcsak azért fontos, mert betöltője lényegében Szent Ambrus „hivatali utóda”, hanem mert a milánói a világ legnagyobb egyházmegyéje a lakosságszámot és klérusát tekintve, s ugyanakkor a leggazdagabbak egyike is. Egyúttal pedig a katolikus egyházon belüli továbbélő ambrozián rítusú liturgia központja.

Angelo Scola bíboros eddig velencei pátriárka volt, papi hivatása a milánói eredetű és központú Comunione e Liberazione mozgalomhoz (CL) kötődik. A CL Ratzinger pápa számára is kiemelkedő fontossággal bír, amit olyan mozzanatok is mutatnak, mint hogy ő maga vezette a mozgalom alapítója, Don Luigi Giussani temetési szertartását 2005 februárjában, II. János Pál oldalköveteként, illetve hogy jelenleg a pápai háztartásvezetők a mozgalom Memores Domini elnevezésű „női ágából” kerülnek ki.

Scola bíboros XVI. Benedek különleges bizalmát bírja. Ez magyarázza áthelyezését egy olyan tekintélyes egyházmegye éléről mint Velence egy másik hasonlóan tekintélyes élére. Egyedülálló kegynek számít továbbá, hogy számára a Szentatya külön pallium-átadó szertartást rendezett szeptember 21-én Castel Gandolfóban. Scola ugyanis június 28-án kapta milánói érseki kinevezését, s a szabályok szerint új palliumot kellett kérnie a pápától. A rövid határidő miatt viszont értelemszerűen már nem vehetett részt a másnapi hagyományos pallium-átadó pápai misén a Vatikánban. A Szentatya azonban nem akarta őt egy teljes éven át várakoztatni, de nem is külön követével küldte el számára a pápával való közösség jelének számító palliumot, hanem személyesen kívánta azt vállára helyezni.

Tudni kell, hogy jövő májusban Milánóban rendezik meg a családok világtalálkozóját, amin XVI. Benedek is részt fog venni. Az új milánói érsek első lelkipásztori körlevele ennek az eseménynek jelentőségéről szól, és elrendeli, hogy a felkészülés során a helyi egyháznak jobban tudatosítania kell a pápa tanítását. Olyan felhívás ez, ami persze nem csak Milánóra érvényes. Íme a körlevél vonatkozó részlete (VF-fordítás):

„Miért jön a pápa közénk? Lukács Evangéliuma nagyon világosan megmondja: hogy „megerősítsen bennünket a hitben” (vö. Lk 22,32). XVI. Benedek személye, tanúságtétele és tanítása péterutódi minőségében megerősíti bennünk a meggyőződést, hogy a hit a mai szocio-kulturális körülmények között is ésszerű (…).

Meg kell vallani, hogy gyakorta nem vagyunk tudatában a pápai szolgálat fontosságának. Egy olyan összetett társadalomban, mint a miénk, az ő tekintéllyel bíró tanítóhivatali megnyilatkozásait könnyen alábecsüljük mondván, az csak egy vélemény a sok közül. Ezért is lesz döntő fontosságú, hogy ezekben a hónapokban (…) személyesen és közösségileg is tudatosítsuk a Szentatya tanítását, különösen is a család, az ünnep és a munka témájában.”

2011. október 2., vasárnap

» XVI. Benedek beszéde a Bundestagban: természetre nyíló ablak a pozitivizmus betonházán

Európa kulturális identitása Jeruzsálem, Athén és Róma találkozásából született, és mindmáig hatóan megszabta, hogy a jog mércéje nem a puszta többségi elv, hanem az Isten előtti felelősség és az emberi méltóság sérthetetlensége. A pozitivista jogfelfogás „ablaktalan betonházán” ablakot kell nyitni az Isten teremtette világra. De nem úgy, amint azt a politikai zöldmozgalmak tették, hanem elismerve az emberi természetet is, mert az ember igazi szabadsága csak így valósulhat meg igazán. A berlini Reichstag történelmi épületében ezekkel a gondolatokkal folytatta „Európa-szemináriumát” XVI. Benedek, amelynek előző állomásai Regensburg (2006), Bécs (2007), Párizs (2008), Prága (2009) és London (2010) voltak. Ezen szeptemberi előadásaival a pápa Európa, s általában a Nyugat lelkiismeretéhez és eszéhez kíván szólni, civilizációnk legaktuálisabb kérdéseit tárgyalva.

A német Bundestag képviselői előtt megtartott előadás kiindulási pontja, hogy „ahol a pozitivista értelem kizárólagos uralma érvényesül – s nagyrészt ez a helyzet a mai köztudatban – az ethosz és a jog klasszikus megismerési forrásai hatályon kívül vannak helyezve”. Ezt a helyzetet pedig a pápa szerint sürgősen meg kellene vitatni. A legtöbb területen ugyan a többségi elv valóban elegendő lehet – ismeri el a pápa – de amikor az ember és az emberiség méltósága a tét, nem elég a többség szavazata, hiszen az ember immár képes megsemmisíteni a világot, manipulálni saját magát, akár mesterségesen is létrehozni emberi lényeket s kirekeszteni másokat az emberi lények köréből.

A nagy kérdés persze, honnan lehet megtudni, mi a helyes. A nyugati jogi kultúra a sztoikus filozófusok által kifejlesztett természetjogi felfogás és a római jog egymásra találásából született, amit a keresztény teológia azzal fejlesztett tovább, hogy – más világvallásokkal ellentétben (ld. iszlám) – nem egy vallási jogot kényszerített rá a társadalomra, hanem a természetet és az értelmet jelölte meg a jog végső forrásaként. Ehhez képest, főleg az utóbbi fél évszázad fejleményei nyomán, ma egy pozitivista jogfelfogás vált uralkodóvá, ami a természetjogi gondolkodást „felekezeti” kérdésként intézi el.

Ez a vélekedés pedig egyfelől a természet, másfelől az értelem pozitivista megközelítéséből fakad. A természettudományok nyomán a természet pusztán funkcionális megközelítése érvényesül anélkül, hogy abból az ethosz számára következtetéseket vonnának le. A pozitivista tudományfelfogás értelmében pedig ami nem bizonyítható/cáfolható, azt az értelem körén kívül állónak tekintik. A pozitivista felfogás az emberi ismeret nagyszerű részét képezi – szögezi le XVI. Benedek – azonban nem elégséges az ember megértéséhez. Európában sokan a pozitivizmust akarják kizárólagos közös kultúraként elismertetni, s így minden más felfogást, és kultúránk egyéb értékeit szubkultúrává degradálnak. Ez szüli aztán a szélsőséges és radikális áramlatokat.

A pozitivista értelemfelfogás XVI. Benedek szerint olyan, mint az ablak nélküli betonházak, amelyekben saját magunk szolgáltatjuk a légkondicionálást és a fényt is ahelyett, hogy az Isten alkotta tágas világból vennénk a levegőt és a fényt is. Ki kell ismét tárni az ablakokat – mondja a pápa – hogy újból észrevegyük a tágabb világot, az eget és a földet, s megtanuljuk mindezt helyesen használni.

XVI. Benedek ezen gondolat kapcsán tett említést a politikai zöldmozgalmakról – és sokan csak ezt az egyet jegyezték meg a beszédből mondván: a pápa elismerte a zöldeket. (A német zöldek egy része egyébként éppen az imént vázolt pozitivista értelemfelfogás korlátoltságáról tett tanúbizonyságot, amikor dezertálta a pápa felszólalását, s így lemaradt ezen „elismerésről” is.) A pápa az ablak nélküli betonház kapcsán említette meg, hogy „a német politikában a hetvenes évektől megjelenő ökológiai mozgalom, ha nem is tárta ki talán az ablakokat, mégis a friss levegő utáni kiáltást jelentette s jelenti ma is”, amit nem lehet nem figyelembe venni még akkor sem, ha túl sok benne irracionalitás (vagyis a zöldmozgalommal sokszor éppen az ellenkező véglet miatt van baj: mintha tagadná az értelem központi szerepét).

A zöldmozgalom értelme, hogy fiatalok rádöbbentek, valami nem működik a természettel való kapcsolatunkban, mert annak is megvan a maga méltósága, s iránymutatásait követni kellene. Ha pedig valami nem működik a valósággal való kapcsolatunkban, akkor mindannyiunknak el kell gondolkodnunk kultúránk alapjain: „az ökológia fontossága immár vitán felül áll, meg kell hallanunk a természet szavát és megfelelő választ kell adni rá”.

Ámde egy dolgot nem szabad elfeledni ezzel kapcsolatban, aminek pedig ma is fennáll a veszélye, figyelmeztet a Szentatya: az embernek is van ökológiája. „Az embernek is van ugyanis természete, amit tiszteletben kell tartania és amit nem manipulálhat tetszése szerint. Az ember nem egy saját maga alkotta szabadság, hanem szellem és akarat, de természet is. És akarata akkor helyes, ha tiszteletben tartja a természetet, odafigyel rá, és ha elfogadja magát annak, ami, s azt is, hogy nem önmaga alkotása. Éppen így, és csakis így valósul meg az igazi emberi szabadság.”

Valóban értelmetlen volna elgondolkodni azon – tette fel a kérdést a pápa – hogy a természetben megnyilvánuló objektív értelem nem feltételezne vajon egy teremtő Értelmet, egy Creator Spiritust?

Ahhoz, hogy megkapjuk a választ, elég csak végigvenni Európa kulturális örökségét:

„A teremtő Istennel kapcsolatos meggyőződésből fejlődött ki az emberi jogok gondolata, az összes ember törvény előtti egyenlőségének gondolata, az emberi méltóság minden egyes embert megillető sérthetetlenségének felismerése, és az ember saját cselekedeteiért viselt felelősségének tudata. Az értelem ezen felismerései alkotják kulturális emlékezetünket. Ezt figyelmen kívül hagyni, vagy puszta múltnak tekinteni kultúránk egészének megcsonkítását jelentené, ami megfosztaná azt teljességétől.

Európa kultúrája Jeruzsálem, Athén és Róma találkozásából született – vagyis az Izrael Istenébe vetett hit, a görögök filozófiai értelme és Róma jogi gondolkodásának találkozásából. Ez a hármas találkozás alakítja Európa benső identitását.

Ez pedig az ember Isten előtti felelősségének tudatában és az ember – minden ember – sérthetetlen méltóságának elismerésében jelölte ki a jog mércéjét, s ennek védelmezése a feladatunk ebben a történelmi pillanatban.”

2011. szeptember 28., szerda

» A vatikáni napilap Makoveczre emlékezik

Az Osservatore Romano szeptember 29-i számában (szeptember 28. délutáni megjelenéssel) a neves olasz építész, Paolo Portoghesi emlékezik meg a kedden elhunyt Makovecz Imréről.

Részlet az írásból:

„Nemrégiben, Sandro Barbagallo jóvoltából (Ravasi bíboros műkritikus munkatársa – VF) meghívást kapott, hogy XVI. Benedeket megajándékozza egy ragyogó tervrajzzal, amely a budapesti székesegyházhoz készült (helyesen: a felső-krisztinavárosi templomhoz – VF), s amely tervet az egyházmegye sajnos nem fogadott el.

Éppen az egyházi építészet vált Makovecz művészetének legátéltebb és legzseniálisabb kifejezési terepévé. Templomai – katolikusok és protestánsok – mind a hit jelenvalóvá tételének szándékát fejezik ki, az Eucharisztia szent történését idézik meg beszédes jelekkel, amik a híveket egy természetfeletti esemény szívébe juttatják el. A természet formái közvetlenül hozzájárulnak a szerkezetek és a részletek kidolgozásához, néhol megőrizve a fa ágait, mintegy kifejezve a föld és az ég között feszülő élet eme legmagasabb kifejeződése iránti tiszteletet.

Az építészt néha azért támadták, mert a templomok képzeleti világába a homály elemeit is beillesztette, amint azt egyébként a román kor építészete is tette. Ennek a vonatkozásnak a magyarázata, akárcsak a román stílusban, szimbolikus: homály és fény Makovecz Imre számára elválaszthatatlan valóságok, és a hitnek egy idilli, ellentétek nélküli világ ünneplésére való redukálása, ahol a közösség elszigetelődik, tudomást sem véve a ’kapun kívül’ magára hagyott világ ellentmondásairól és őrültségéről, az ő gondolkodása szerint egyet jelentett volna az emberek élete jobbá tételéről való lemondással és a keresztény tanítás elfeledésével.”

» Az igazság ragyogása és a szeretet szépsége Makovecz Imre életművében

Néhány hete ért véget az a kiállítás, amellyel a világ hatvan vezető művésze köszöntötte XVI. Benedeket pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából. Világhírű festők, szobrászok, építészek, ötvösök, költők, zeneszerzők, fotóművészek és filmrendezők művei jelenítették meg – a kiállítás címének megfelelően – az igazság ragyogását s a szeretet szépségét.

A megnyitó alkalmával a Szentatya az alábbi felhívást intézte a jelenlevő művészekhez:

„Soha ne válasszátok el a művészi kreativitást az igazságtól és a szeretettől, soha ne az igazságtól és a szeretettől távol keressétek a szépséget, hanem zsenialitásotok gazdagsága és teremtő lendületetek révén mindig bátran keressétek az igazságot és tanúskodjatok a szeretetről! Ragyogtassátok fel műveitekben az igazságot, hogy szépségük a szemlélők szívében vágyat gyújtson és igényt arra, hogy széppé tegyék a létezést, minden létezést, s azzal a kinccsel gazdagítsák azt, ami soha el nem múlik, ami az életet műremekké teszi, s minden embert rendkívüli művésszé: a szeretettel."

A most elhunyt Makovecz Imre életműve e pápai felhívásra adott válasznak tűnik. Ezért egyfajta vatikáni életműdíjként is értékelhető, hogy a Kultúra Pápai Tanácsa őt is meghívta a kiállításon szereplő hatvan művész közé, hogy a felső-krisztinavárosi templom tervrajzával tisztelegjen Szentatyánk előtt.

Vatikáni szereplésére minden – nevezzük úgy – otthoni kontextustól és megfontolástól függetlenül került sor. Amennyire tudni lehet, egyszerűen azért hívták meg, mert Gianfranco Ravasi bíborosnak megtetszettek Makovecz Imre alkotásai. Halálával tehát egy olyan építész távozott, akit a Vatikánban is számon tartottak a legnevesebb egyházművészek között.

2011. szeptember 19., hétfő

» A Szent X. Piusz Papi Testvériség és a doktrinális preambulum

Kritikus szakaszhoz érkeztek az elmúlt napokban a Szent X. Piusz Papi Testvériség és a Szentszék közötti „béketárgyalások”. A testvériség lényegében azért szakadt el 1988-ban a Katolikus Egyháztól, mert vitatja a II. Vatikáni Zsinatot (s vezetője, Marcel Lefebvre érsek pápai engedély nélkül szentelt négy püspököt). Azaz valójában a zsinat azon értelmezését vitatja, amit XVI. Benedek pápa a „törés, vagy szakítás hermeneutikájának” nevezett, s amit szembeállított a „folytonosság, vagy reform hermeneutikájával” (az előbbi „zűrzavart okozott”, a másik „csendben ugyan, de egyre láthatóbb módon gyümölcsöt hozott” az Egyház életében).

Mint ismeretes, 2009 januárjában a Szentszék feloldotta a testvériség négy püspökét sújtó kiközösítést, majd a Hittani Kongregáció párbeszédet kezdett a testvériséggel a fennálló tanbeli különbségek tisztázása érdekében. A szeptember 14-én megtartott legutóbbi találkozó során a Hittani Kongregáció egy dokumentum elfogadását kérte a testvériségtől mint a teljes kibékülés előfeltételét, illetve szóba került az is, hogy a remélt kibékülést követően a testvériség milyen jogi megoldás keretében foglalhatná el helyét az Egyházban.

A találkozóról kiadott közlemény értelmében a Szent X. Piusz Papi Testvériség aggályainak adott hangot a „törés hermeneutikája” miatt, mint ami veszélyezteti a katolikus hit épségének megőrzését. A „törés hermeneutikája” értelmében a II. Vatikáni Zsinat a korábbi egyházi Hagyományhoz képest törést jelentett, s ennek veszélyeire Szentatyánk is figyelmeztetett a Római Kúria munkatársai előtt elmondott 2005. december 22-i beszédében.

A Hittani Kongregáció ezen aggodalmakat is figyelembe véve eléjük tett egy dokumentumot, ami a „Doktrinális Preambulum” (tanbeli bevezetés, tanbeli előfeltételek) nevet kapta. A Szent X. Piusz Papi Testvériségnek ezt kell egy az egyben elfogadnia vagy elutasítania. A dokumentum felsorolja a hit néhány alaptételét, továbbá a katolikus tanítás értelmezésének néhány kritériumát. Vagyis megmagyarázza, hogyan kell úgy értelmezni a katolikus tanítást, hogy közben hűségesek maradjunk az Egyházi Tanítóhivatalhoz (az Egyház hivatalos tanításához), illetve megtartsuk az egyházias érzületet (sentire cum Ecclesia): tehát mi az, amihez a teológiai viták során ragaszkodni kell, ha nem akarunk elszakadni az Egyháztól.

Ugyanakkor világossá teszi, hogy a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, valamint a későbbi tanítóhivatali megnyilatkozások által alkalmazott egyes kifejezések vagy megfogalmazások tanulmányozása és magyarázata jogosan képezheti további teológiai vita tárgyát. A Szent X. Piusz Papi Testvériséggel való kiegyezés tehát korántsem csak a „lefebvristákat”, és a „tradicionalistákat” érinti, hanem az egyetemes Egyház egésze számára is lesz üzenete. (A kérdésről készült két jó elemzés itt és itt olvasható.)

A szentszéki közlemény releváns része (VF-fordítás):

„Figyelembe véve a Szent X. Piusz Papi Testvériség által a katolikus hit épségének megőrzése érdekében a II. Vatikáni Zsinatnak a Hagyományhoz képest törést okozó értelmezése kapcsán felvetett aggodalmakat és kérelmeket, amire XVI. Benedek utalást a tett Római Kúriához intézett beszédében (2005. 12. 22.), a Hittani Kongregáció az Apostoli Székkel való teljes kibékülés alapjának a 2011. szeptember 14-i találkozó során átadott Doktrinális Preambulum szövegének elfogadását tartja. Ezen Preambulum néhány tanbeli elvet és a katolikus tanítás értelmezésének néhány kritériumát fejti ki mint az Egyházi Tanítóhivatal iránti hűség és az egyházias érzület (sentire cum Ecclesia) szükséges biztosítékát, ugyanakkor meghagyja legitim vita tárgyának a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, valamint a későbbi tanítóhivatali megnyilatkozások által tartalmazott egyes kifejezések és megfogalmazások tanulmányozását és teológiai magyarázatát.”

Vatikáni Figyelő